Május 2018

Repülőgép

A jövőben egy leselejtezett repülőgép díszíti egy grazi hotel tetejét.
Ország:Ausztria
Hely:Heidenreichstein – Graz
Időtartam:2018. március – 2018. május
Projektgazda:Herbert Stanzer
Franz Sucek

A kihívás

Repülőgép az utcán: Első osztályú különleges szállítás

A Prangl már 2017-ben szembe találta magát egy rendkívüli projekttel. A terv szerint egy régi, 53,1 méter hosszú és 43,2 méter széles repülőgépet kellett egy erdős területről Grazba szállítani, majd a célállomáson egy hotel tetejére emelni. A projekt tényleges megvalósítása előtt közel egy éves előkészítő tervezésre, valamint számos tanulmány elvégzésére volt szükség.

A megoldásunk

A szállítmány nagy összsúlya kihívást jelentett

Az Iljusin IL-62, az egykori csehszlovák elnöki gép összesen két éjszakán át volt úton. Az első éjjel a forgózsámolyon utazó 70 méter hosszú különleges szállítmány útja Heidenreichsteinből Badenba vezetett. Csak a géptörzset szállították – egy külön erre a célra készített keretvázban. Az 5 méteres szállítási szélességével és 121 tonnás szállítási összsúlyával ez a projekt biztosan nem tartozik a szokványos bevetések közé.

Közlekedési lámpák, lámpaoszlopok és társai szétszerelése

Már Alsó-Ausztriában is kicentizték a dolgot, de Grazban lett csak igazán szűk a hely. Több járdaszigeten történő áthaladás mellett közlekedési jelzőlámpákat, lámpaoszlopokat, zászlórudakat, közúti jelzőtáblákat, valamint egy szellőzőaknát is átmenetileg le kellett szerelni. Ezenkívül ideiglenesen egy vasúti kereszteződést is átépítettek. Néhány útszakaszon az utca mindkét oldalán le kellett zárni a parkolókat, hogy a szállítmány áthaladását egyáltalán lehetővé tegyék. A szárnyakat, a farokrészt, a hajtóműveket és az egyéb alkatrészeket már pár nappal korábban a helyszínre szállították.

Repülőgép törzsének lerakása egy 200 tonnás teleszkópos daruval

A még szárny nélküli géptörzset a kerettel együtt (54 tonna összsúly) 10 méter magasra emelték és 90 fokkal elfordították, hogy átmenetileg a hotel mögötti sportpályán tárolhassák. Ennél a manővernél a gép majdnem súrolta a szomszédos irodaépület homlokzatát. Ezenkívül az elfordítás után a törzs ferdén kilógott egy erősen forgalmas főút fölé. A biztonság minden szempontból elsődleges fontosságú volt. Ezután a törzset egy 200 tonnás teleszkópos daru segítségével a hotel parkoló szintjére emelték.

Finom és biztonságos „landolás” a tetőn tandememeléssel

Miután a parkoló szinten több héten át szerelték össze a szerkezetet, a Prangl több hetes szünetet tarthatott. Amint elkészültek a munkával, a 62 tonnás gépet a szárnyakkal együtt egy 500 tonnás és egy 200 tonnás teleszkópos daru emelte fel a hotel tetejére, körülbelül 25 méteres magasságba. Graznak ezzel új látványossága van: A repülőgép pontosan „landolt” a hotel tetején. A Prangl csapat tökéletes teljesítménye vitte sikerre ezt a rendkívüli projektet. Erről számos kíváncsiskodó személyesen is meggyőződhetett.

A lebegés a repülés első lépése.
Franz SucekÉrtékesítés/tanácsadás

Cookies

A weboldal technikai szempontból szükséges cookie-kat használ. A videók megjelenítéséhez ezenkívül a funkcionális cookie-khoz való hozzájárulására is szükségünk van. Az Ön statisztikai cookie-khoz való hozzájárulásával anonim módon rögzítjük a weboldal használatával kapcsolatos szokásokat, és így optimalizáljuk a felhasználóbarát működést. További információk érdekében kérjük kattintson az adatvédelmi nyilatkozatunkra.